Mondd

Mondd, táncolsz-e velem a hóban
egy tangót, mikor a Hold megtelik
s csillámló ezüstös ragyogásban
csillagok lesik a lépteink?

Mondd, futsz-e velem a hegyre fel,
langy esőben nyár végi hajnalon,
érezni, érinteni végtelent,
s távolabb látni a káoszon?

Mondd, tudsz-e sírni ha nagyon fáj
s a madarakkal dalolni szívből,
lelked simogatja-e messzi’ táj,
van még benned a régi tűzből?

Mondd, vadászol-e nyúlra, őzre,
amikor már kínzóan éhezel,
vagy szíved belső csatáin győzve
ódon páncél mögé rejtezel?

Mondd, látsz-e szememben fényeket
majd az igazság mérföldkövén túl
elmédbe mit vés majd az értelem
amikor árnyékom megfakul?

Mondd, fogsz-e türelmest játszani
fél éjszakán át várni egy igent’,
bolondosan, biztatón suttogni,
hogy kell még egy cseppnyi őrület.

2018.02.22.

Published in: on 2018-02-22 at 06:49  Vélemény?  
Tags: ,

Feledés

Glóriát vont köréd-föléd
minden kósza gondolat,
képzelet növesztett vállaidra
széttárt ívű szárnyakat.

Belém maró eltévedt
szavak tiporták a vágyat
feledés poros polcára tettél
mint egy apró tárgyat.

Letettél lassan, lágyan,
mint kiolvasott könyvet,
amely pillanatnyi örömnél,
ma sem nyújtott többet.

2018-10-16
Published in: on 2022-09-11 at 22:26  Vélemény?  
Tags: ,

Published in: on 2021-11-28 at 21:12  Vélemény?  

Mérföldkövek

 

Látod, egy mérföldkövön túl vagyunk,
szemünkből itt kihunytak a fények,
ígérted, tavasszal majd szárnyalunk
szívünk egy virágos réten ébred.

Éjjel csalogánytrillát hallgatunk,
s öntudatlanul meséket szövünk,-
holnap talán már meg is halhatunk-
izzón, lázban égve ölelkezünk.

Szerelmünk rejtőző varázsa csönd,
csillagragyogásba szőtt képzelet,
kéz a kézben sétálunk odafönt,
s elfelejtjük e rongyos életet.

Léthé medrében habzsolunk gyönyört
méhviasz létünk nyárba merül,
könnyben fogadkozunk, dalunk öröm,
holnap árva tücsök sem hegedül.

Látod kedvesem, fényévek múltak,
őszünk ha volt, lehulló pillanat,
korhadt fákról fagyott varjak hullnak,
végtelen álmunk mára szétszakadt.

 

Published in: on 2019-02-06 at 15:51  Vélemény?  

Ébredés

 

Jöttél dallal, tánccal,
rozsdás láncaiddal
béklyóba zártan,
súlyos terhedet cipelve,
élő-halottat ébresztve,
valóságból kirekesztve.

Nem hiszek senkinek,

nincsenek istenek,
kik holtakat
élővé tegyenek.
Glóriában látni a világot
hazug illúzió,
színes látomásban.

Nem hiszek. Senkinek.

 

 

Published in: on 2019-01-21 at 11:32  Vélemény?  

Világra vak

 

Dermedt csendben
percek ütemei dobolnak füledben:
ölelj, ölelj, ölelj még.

Szeretni jöttél, te világra vak.
Mákony szavak míg bódítanak
szállsz, magasra fel, s lehullsz zihálva.

Arcodon a ráncok őrült tánca
életfolyó tajtékzó násza,
nem fékezi kezek simítása.

Könnyeid árokban poshadó víz,
tisztánlátás nélkül élni sem bírsz.
Közömbös a Jóság, szeretni kín.

Dermedt csendben
percek ütemei dobolnak füledben,
ölelni félsz.

 

első verzió: 
dermedt csendben
percek ütemei
dobolnak füledben
ölelj ölelj ölelj még…
szeretni születtél
te világra vak
mákony szavak
míg bódítanak
szállsz magasra fel
lehullsz zihálva
arcodon a ráncok
vad vonulása
áradó folyók
pusztítása
nem fékezi
kezek simítása
könnyeid árokban
poshadó víz
közömbös a jóság
szeretni kín…
tisztánlátás nélkül
élni sem bírsz
dermedt csendben
percek ütemei
dobolnak füledben…
… ölelni félsz
Published in: on 2019-01-15 at 10:27  Vélemény?  

Venatoris: Egy lövés

     – Marha jó! – káromkodta el magát a törzsőrmester közvetlenül az után, hogy kiugrott a teherautó fülkéjének anyósüléséről. Azon túl, hogy szakadó eső másodpercek alatt bőrig áztatta, a sofőrnek sikerült az egyetlen olyan tócsa mellett megállnia, amelynek a területe egy kisebb tengerével vetekedett.

     Hatalmasat mennydörgött, villám kúszott át a megkínzott égen és egy pillanatra síron túli fényt hozott a viharfelhők takarta nap sötét derengésébe. – Marha jó! – ismételte meg, ahogy végignézett a tájon, ami inkább hasonlított egy viharvert szétbombázott elhagyott szellemvárosra, mint egy katonai táborra.

     – Gépjárműről! – csapkodta meg a teherautó platójának fém oldalfalát. – Gyerünk már! A cucc marad!

     Az emberek halkan szitkozódva kászálódtak ki a ponyvák alól. – Ááááh szóval ez lenne a beígért üdülő! – állapította meg valaki gúnyosan. – Üdülő paradicsom! – hagyta rá egy másik hang. – Fogadok, hogy még uszodájuk sincs!

     – Pofa be, és vegyenek fel valami alakzatot! – fojtotta beléjük a szót felettesük, mivel a teherautó konvoj elejénél feltűnt századparancsnokuk, ahogy feléjük caplatott a szakadó esőben a sártengeren át.

     Immár szitkozódások nélkül rendeződtek el, egy olyan térbeli alakzatba, amelyet bárki könnyen összetévesztett volna egy sorral.

     – Vigyázz! Jobbra át!– harsogta az őrmester az ázott vadászkutyaként vacogó újoncoknak, miközben kihúzta magát, és katonás jobbraáttal a tőle három lépésre megálló hadnagy felé fordult. Jobb kezének összezárt ujjait, sapkája széléhez emelve jelentette: – Uram, a század hiánytalanul jelen!

– Köszönöm törzsőrmester! – viszonozta felettese fáradtan a tisztelgést. – Pihenj!

– Pihenj! – vezényelt az őrmester, a század felé fordulva.

– Jó reggelt század! – köszöntötte bőrig ázott embereit a hadnagy, annak ellenére hogy sötétedett.

– Jó reggelt uram! – bégette válaszul a nyáj.

– Isten hozta önöket, a Paradicsomban! Az elkövetkezendő több mint két hónapban ez lesz az otthonuk! – ajkai farkas vigyorba torzultak- Garantálom, hogy élvezni fogják!

     Ezekkel a kedves szavakkal üdvözölt bennünket századparancsnokunk és hogy mennyire igaza volt, -már ami ezt a paradicsomi helyet illeti- arra már akkor rájöttünk, mikor a rögtönzött beszéde után, -olajfolt alakzatban- a barakkok felé indultunk. Az egész tábor egy egybefüggő sártenger volt mesterséges tavakkal, folyóval, erdővel, akadálypályákkal, lőterekkel. A legénységi szállásokat valószínűleg szadisták tervezték, vonalzó és rajztábla használata nélkül. Az egész épületegyüttes azt a benyomást keltette, mintha csak lazán egy szombat esti sörözés közben dobálták volna össze. Mikor az őrmester az első reggelen lábujjhegyen Ébresztő! – t suttogott, közvetlenül azután hogy berúgta az egyébként kifelé nyíló ajtót, biztosak voltunk benne, hogy az egész kóceráj a nyakunkba szakad.

     A meleg vizet, mint olyat, el lehetett felejteni, illetve fűtés sem létezett – leszámítva persze az egyébként tiltott és ˝mélyen megvetett˝ alkoholt, amelyből főbelövés terhe mellett jelentős rejtett készletekkel rendelkeztünk. Volt ugyan néhány ronda olajtüzelésű kályha, de azokkal nem sokra mentünk, ugyanis valaki kincstári ésszel kilyukasztotta az olajtartályukat.

     ˝A katona nem fázik, csak érzékeli a hideget!˝

     A berendezést a jó ég tudja melyik szeméttelepről hurcolták ide, már legalábbis úgy festettek az enyhén rozsdás tábori ágyak és szekrények. Persze akadtak olyan bátrak – vagy ostobák, nézőpont kérdése-, akiket nem győzött meg a látvány és megpróbáltak aludni a tábori alvó alkalmatosságokon, de életveszélyes fenyegetésekkel sikerült lebeszélni őket. Lévén a rozsdás vasszerkezetek úgy nyikorogtak, hogy az még a holtakat is kikergette volna a sírjukból. A szekrények használhatóbbnak tűntek, egészen addig, míg egyik óvatlan bajtársunk, miután berámolt valamelyikbe, lazán be nem vágta annak ajtaját, és a korrodált lemezdarab úgy nem maradt. Feszítővassal nyitottuk ki újra. Ezek után talán nem meglepő, hogy inkább aludtunk hálózsákban a földön, és tartottuk az ágyon a cuccunkat.

     A mosdó, lazán maga mögé utasította volna bármelyik dél-amarikai börtön hasonló helyiségét – na nem mintha sokat jártam volna arrafelé– és a WC sem volt – finoman szólva- a higiénia csúcsa. Ahogy egyikőnk fogalmazott: -Fogadok, hogy azt a nagy halom szart még Patton hagyta ott! A vízköves és isten tudja eredetileg milyen színű csempével borított mosdóval – illetve zuhanyozókkal- még elvoltunk, de a mellékhelyiség ajtaját – a zátonyra futott takarítási kísérletek után- jobb híján betámasztottuk, és átjártunk a tiszti klotyóba elvégezni a dolgunkat. Igazából ez csak akkor jelentett problémát, ha az ember heveny hasmenéssel, két újdonsült hadnagy közé tévedt be, akik remekül nem értettek semmihez, de beköpni azt tudtak. Egy ilyen alkalommal, mármint amikor két hadnagy közé/mellé tévedt egy tizedes, óriási botrány tört ki. A csillagosak rangon alulinak tartották, hogy egy klozetot használjanak egy tizedessel, és eme véleményüknek hangot is adtak az illetékesnél. – Ugyan már! – legyintett akkor, lezárva a vitát századparancsnokunk. – Szarniuk csak kell valahol! Mellesleg érdekelne, a harctéren is rangon aluli lenne, ha a tizedes menne ki magukért, miközben kiontott belekkel fetrengenek a földön?

     A kérdés merőben költői volt. Azóta sem tudjuk a választ.

     Szóval, ha a világnak létezik közepe, ez attól a legtávolabb eső hely volt. Ahogy a szállásunk felé sétáltunk bőrig ázva, hulla fáradtan az előző napi ˝lazítástól˝, biztosak voltunk benne hogy századparancsnokunk, akit legendásan sajátos humorral – bennünket meg vele- vert meg a sors, egy cseppet sem túloz. Élvezni fogjuk. Ami nála azt jelentette: Ezt most nagyon megszívtátok!

***

     Arra már nem emlékszem melyik marha panaszkodott a medence, -illetve annak hiánya- miatt, de arra igen, hogy amikor első alkalommal hajszoltak végig minket az akadálypályán – amelynek mint említettem szerves tartozéka volt néhány vizesárok is-, kétharmados többséggel kívántuk, bárcsak egy pillanatra a vicces fiú nyakára kulcsolhatnánk zongorista ujjainkat.

     ˝Menni vagy meghalni!˝ ahogy a Légióban mondják. Amíg át nem éled, fogalmad sincs mit jelent az a szó hogy ˝Menetgyakorlat˝, vagy ˝Erőltetett menet˝. Illetve talán vannak homályos, romantikus elképzeléseid, sőt lehet, hogy vettél is részt néhányon úgy mint mi, de amikor az első erőltetett menetből tántorgó bokszolókként bekullogtunk a körletbe, kollektív röhögő görcsben törtünk ki. A tükörből egy groteszk, ázott, emberi lényre alig emlékeztető sárfoltos terepszínű idióta meredt ránk. Századparancsnokunk, -aki valamilyen misztikus és csak általa ismert okból még nem tett le arról hogy katonát farag belőlünk-, újradefiniálta számunkra a ˝Menetgyakorlat˝ ezerszer elcsépelt fogalmát. Nem először és – valami azt súgta- nem is utoljára. A nap végére, mindig úgy néztünk ki, mint az ázott kóbor kutyák, így valahányszor az őrmester elcsaholta a: ˝Most jó lenni katonának… három és…˝ kezdetű mondatát, egy emberként, lelkesen üvöltöttük a választ: ˝Jó a faszt!˝

     A menetelés kalandos egyhangúságát, néha a tanterem álmosító nyugalma váltotta fel. Annak ellenére, hogy – többek között- olyan kivételesen érdekes dolgok elsajátításával tölthettük az időnket mint tereptan, térképismeret, tájékozódás, túlélés, lőelmélet, ballisztika, szinte kivétel nélkül mindenki megpróbálta behozni az alvásbeli lemaradását. Szerencsére néhány elhivatott bajtársunk dacolt fáradtságával és figyelt a kiképzőink szavára, így estéink a ˝segíts társadnak˝ szellemében teltek. Legalábbis addig, míg parancsnokunk be nem jelentette, hogy bár ˝A katona ott alszik ahol tud!˝, ha valakit még egyszer alváson kapnak tantermin, az a szakaszával együtt kivonul és kellemes hangulatban végigkocog az akadálypályán… Hajnali kettőkor.

     Meggyőzött bennünket. Na nem mintha többé nem aludt volna senki, csak épp esélyt sem adtunk, hogy elkapjanak bennünket. Mert sok remek elfoglaltság akad hajnali kettőkor, de hogy kússzunk – másszunk, miközben egy felhergelt kiképző üvölti a fülünkbe a – szerinte- motiváló ˝Mozogjanak Marhák, nem szanatóriumban vannak!˝ mondatot – és hasonlókat- arra egyikőnk sem vágyott túlzottan. Persze nem nagyon kérdezték akkoriban, hogy mire vágyunk.

***

     A lőkiképzés, merőben más szellemben zajlott. A lövészoktatóink, akik ˝háttal tükörből˝ is eltalálták háromötvenről a céltáblát, barátságosan, átszellemült mosollyal az arcukon próbálták belénk plántálni mesterségük szeretetét és tudásuk java részét. Ekkorra már mindannyian megismerkedtünk a mindenható ˝egyéni lőfegyver˝ -el és egy kisebb ország éves költségvetését eltüzeltük – lőszerben persze-, ám ennek ellenére napokat töltöttünk a lőállásokban hasalva, térdelve, célra tartva, miközben vicces kérdésekre válaszoltunk úgy mint: Maximális lőtáv, tüzelt lőszer, pásztázott lőtáv? Fogalmam sincs ki volt az a zseni, aki kiagyalta ezeket a testhelyzeteket, de gyanítom soha életében nem próbált guggolva, testsúlyát a bal lábára helyezve, jobb lábát jobbra kinyújtva tüzelni. Bevallom, addig én sem.

     ˝Márpedig ha a sereg azt mondja, így is tudsz lőni komám!˝

     Pisztoly, géppisztoly, mesterlövész puska, géppuska, és a felejthetetlen gépkarabély. ˝Ismerje meg, szedje szét, tisztítsa meg, lőjön vele, szedje szét, tisztítsa meg, csókolja meg, aludjon vele…˝ Álmunkból felriasztva is el tudtuk sorolni a fő részeiket, szintidőre szedtük szét, raktuk össze őket, hárítottuk el a kiképzőink okozta akadályokat és röhögtünk egymáson mikor elszúrtunk valamit.

     ˝És a tokfedél levétele után, a helyretoló rugó kivétele előtt, keményen megmarkolja a fegyvert bal kézzel, ellenkező esetben pofán vágja a kipattanó rugó… Mondom, megmarkolja!˝

     Tudásukhoz, tapasztalatukhoz, lehetőségeikhez mérten, maximális odafigyeléssel és türelemmel igyekeztek belénk sulykolni a rendszeresített kézi lőfegyverek kezelését, karbantartását, -mellesleg azokat is amelyek nem voltak rendszeresítve-, hogy ha egyszer szükség lesz rá – márpedig hogy lesz, az hétszentség- akkor ne essünk kétségbe, mi pedig a legjobb tudásunk szerint igyekeztünk elsajátítani a gyilkoló eszközök készségszintű használatát.

     Itt fogtam először mesterlövész puskát a kezembe, hasaltam órákat a lőállásban, becsültem távolságot, fürkésztem a szálkereszt metszéspontjában, karnyújtásnyi távolságban lévő céltáblákat.

     ˝A pontosságot többnyire MOA-ban -Minute Of Angle- adják meg… Az 1 MOA azt jelenti hogy egy három lövésből álló sorozat 100 yardon 1 hüvelykes körön belül található… (100 méteren kb. 2.9 cm)…

     Egy átlagos távcső nagyítási értéke -normál esetben- rövidtávon -300 méteren belül- 4x, középtávon -300-600 méter- 4-8x, nagytávon -600 méter és afölött- 8-12x. A túl kicsi nagyításnál, nem lehet eléggé kivenni a részleteket, túl nagy nagyításnál beszűkül a látótér…˝

     A kiképzés szüneteiben, társaimhoz hasonlóan – a csendes őrülteknek kijáró tisztelettel övezve- sokszor éjszakákba nyúlóan olvastam a kezelési utasításokat, technikai specifikációkat. Itt értettem meg, hogy voltaképp nem is olyan egyszerű egy ˝hideg fegyverrel˝, egyetlen lövéssel, ˝értékelhető˝ találatot elérni. Pláne nem ˝változó közegben˝, ahol legfeljebb csak sejted, hogy 200 méter után mi – és hogyan- fog hatni a lövedékedre, mert te magad esetleg szélárnyékban hasalsz egy szétbombázott ház emeletén, a célpontod viszont sík terepen áll… Rosszabb esetben sétál vagy fut. “Légnyomás, szélsebesség, szélirány, környezeti hőmérséklet˝

     ˝Egy normál 7,62x51mm-es lövedék – lövedéktömegtől függően – 1000 méteres távon, 4km/h-s oldalszélben 90 centimétert is eltérhet oldalirányban…˝

     Amikor először éreztem a lőkiképzőm barátságos, vállonveregető elismerését a sikeres találatért, még nem sejtettem hogy mennyire más ez, mint egyszerűen csak lőni. Hogy mekkora a különbség aközött hogy, ˝emberméretű felbukkanó célokra˝, árnyalakokra, sziluettekre – akik talán csak másodpercekig tartózkodnak majd az irányzékban-, lövök és aközött hogy lassan, hidegen, precízen célba veszek valakit, mielőtt elhúzom az elsütőbillentyűt.

     ˝Egy lövés, egy ember!˝

     Azt mondják, az ˝elsőt˝ soha nem fogod elfelejteni, de ha megfeszítenek sem tudsz majd visszaemlékezni az ˝ötödikre˝, vagy a ˝tizedikre˝.

     Én mindegyikre emlékszem. A testalkatukra, hogy milyen ruhát viseltek, az arcukra…

     Pedig akárhányszor megállapodott ˝valakin˝ a remegő szálkereszt, csak a céltáblát láttam. Azt az átkozott, fehér céltáblát!

Published in: on 2019-01-08 at 22:32  Vélemény?  
Tags:

egyenesek

 

szeretem az egyeneseket
mint a talpfára fektetett sínek
ahogy futnak a végtelenbe
s hiszem, találkoznak egyszer

szeretem az egyeneseket
a szemembe fúródó tekintet
összeköt, lelkemig hatol
s hiszem, a pillanatban oltalom

szeretem az egyenesre
simított görbe gerinceket
szilárdan állnak, féltőn,
átfényesednek a bőrön…

és a fényesség átható zápora
sötét gyarlóságunk lemossa

 

Published in: on 2019-01-03 at 10:21  Vélemény?  

Főzőcske – Vox konyha

 

Betegen esnek ágynak
vas-izmú szétszórt igék,
módhatározók s jelzők,
már mindegyik fertőz.

Betűk alatt csontkupac
rajtuk szó egy szál se’,
eszeveszetten kutatsz,
állítmányod áll-e !?

Igét és kötőt rántasz,
kevered a mártást,
az axiómád száraz,
kisült virágágyás.

Futsz a másik kertbe,
szedsz metaforát frisset,
nyelved hegyén hasonlat,
epigramma hasogat.

Gyomrod korog,
fél sorban is elmondhatod,
de egészben létezel,
részletekre éhesen.

Elcsépelt közhelyek
fűtik a tűzhelyed,
mellőznéd a skicceket
a faszenet spricceled.

Nem kell most a rondó
ételed elrontó,
a koriambus közömbös,
minden más göcsörtös.

Elég lesz egy jambus
sietsz, vár a campus.
Dante tercinája
hab lenne a tortán,

fertőzi a haiku
az most egy új járvány
Ha kicsit odaég is,
slam poetry! – döntesz mégis.

Drámát élsz át, élezel,
rímek nélkül fényezel,
egy ballada kompliment,
farce is lesz, annyi szent!

Iszol egy bögre vizet,
nasizol friss szonetteket,
szánod-bánod bűnödet –
ennyit mégis érdemelsz,

… és már nem is éhezel.

Published in: on 2019-01-02 at 11:02  Vélemény?  

elvégeztetett

bakancslistáról
kihúzva…

nem kell már
mozgatni hegyeket
a megoldatlan
képletek
érdektelenek

idősíkokban
görnyedünk
talán már
nem is létezünk
tucatnyi kölykünk
szóvirág – taposd
így teljes a világ –
szirmát hullajtva
mocsokban sárban
elfonnyad
szűz cédaságban

majd ha
forró könnyeid
jéggé kövülnek
izmaid íjjá feszülnek
émely’ nappalok
görcsös éjszakákat
szülnek
az égre véss jelet
lássa minden élő
elvégeztetett

2018-10-30
Published in: on 2018-10-30 at 02:03  Vélemény?  

stádium

Istenem vagy
és keresztem
percenként
dobbanva
szívemben
tehetetlen
fájdalom
irgalom
az utolsó fény
szememben
könnytelen
emlékezés
szelíd alázat
ha lehunyt
pillámon
keresztül
látlak
konzisztens
stádiumban
az éjembe
merült álom
amikor fáj
a reggel
s elvegyülök
a csenddel
egy ezer
sebből
vérző
révült
világ-
ban.

Published in: on 2018-10-10 at 10:10  Vélemény?  
Tags: ,
%d blogger ezt szereti: